Idő

Időhiányban szenvedek. Rohanunk, felőrölnek a hétköznapok bennünket. Pedig waldorf létünknek pont az ellenkezőjéről kéne szólnia.
Zelma már mondatokban beszél, próbálgatja a nővére pótkerekes biciklijét, és megtanulta azt mondani tanítómesterétől, hogy fúúúúj. Tegnap a karfiol váltotta ki belőle eme heves érzelmeket, amit pár perc múlva belapátolt.
A szobatisztaság kialakításával úgy gondoltuk, nem sürgetjük kisebbünket, de ő a napirendjébe beiktatva rendszeresen ráül a vécére. Ilyenkor kiabál, hogy ajtó, amit be kell csukni, és nagylányosan intézi ügyeit. Arra eszmélünk fel, hogy lehúzza a vécét. Így, hogy valójában mi történik, csak a hangokból állapíthatjuk meg.
Felcseréli a magánhangzókat a szavakban, melyekből nagyon vicces eredmények születnek.
Például hintőpor=hintapor.

Kamilla szeptembertől a Batthyány Lajos montessori jellegű iskolába fogja megkezdeni tanulmányait.
Kicsit meghasonlott állapotban vagyunk. Waldorf mindennapjaink megszakadnak, Zelma a baba-mama csoport révén fog kapcsolódni a waldorf élethez.
Hogy miért szakad meg? Ezt majd később írom le.
Vajon miképpen tudjuk tovább görgetni a számunkra fontos értékeket? Az iskolából milyen hatások fognak begyűrűzni életünkbe?

Elindulnék a blogírás rögös útján. Egyszer már próbálkoztam. Kitartásomat a használt rendszer hibája hiúsította meg.
Most újra belevágok. Magamért. Értük.
Naplóírásban serdülőkoromban sem voltam elsőosztályú. Egy idő után érdektelenné vált. Elmulasztottam 1-2 napot, majd ez az idő intervallum kitolódott. Majd most.
A blog neve egy szóösszetétel: az ötlet egy 5 éves kislánytól ered a Már óvodás vagyok című könyv meséje alapján.
Kamilla és Zelma.
A kislány azóta 6 éves, "Zelmácskám kis galambom" (Kamillát idéztem) pedig 22 hónapos.
Elindulok...